A Wells Fargo vezérigazgatója, Charlie Scharf bejelentette: az amerikai nagybank 2-3 milliárd dollárt veszíthet irodai célú kereskedelmiingatlan-hitelportfólióján, ugyanakkor erre céltartalékokkal már felkészültek - írja a Reuters.
A TD Bank bűnösnek vallotta magát egy pénzmosási ügyben, és beleegyezett abba, hogy 3 milliárd dollár bírságot és egyéb büntetést fizet az Igazságügyi Minisztériumnak és a szövetségi pénzügyi szabályozó hatóságoknak, amiért nem monitorozta a drogkartellek által elkövetett pénzmosást, írja a CNBC.
Közel két éve a legalacsonyabb hitelezésből származó bevételről számolhatnak be a következő napokban a legnagyobb amerikai bankok, miután a Fed döntései következtében megkezdődött a kamatkörnyezet csökkenése - foglalta össze a Financial Times. A négy legnagyobb amerikai banktól 15%-kal kisebb nyereségre számítanak az elemzők, mint egy évvel korábban, a befektetési bankok üzleti teljesítménye viszont javulhatott.
Egy amerikai bíró döntése értelmében a Wells Fargo perrel néz szembe egy olyan ügy miatt, amelyben azt állítják, becsapta a részvényeseket azzal, hogy a sokszínűség iránti elkötelezettségét hirdette, miközben olyan nem fehér és női jelentkezőkkel folytatott színlelt állásinterjúkat, akiket nem is tervezett felvenni - írja a Reuters.
Az elemzői várakozásokban szereplő bevételt és egy részvényre jutó eredményt kis mértékben felülmúló második negyedéves számokról jelentett a Wells Fargo amerikai nagybank, a befektetők mégsem örülnek. A bank nettó kamatbevétele majdnem 10 százalékot esett. A tőzsdenyitás előtti kereskedésben több mint 5 százalékot esett a bank részvényeinek árfolyama.
Pénteken az amerikai bankóriások bejelentették, hogy emelik a harmadik negyedévi osztalékaikat, azt követően történt, hogy a Fed éves banki stressztesztjén bebizonyították, elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy ellenálljanak a súlyos gazdasági és piaci zavaroknak.
A Wells Fargo a múlt hónapban több mint egy tucat alkalmazottnak mondott fel, miután a gyanú szerint a billentyűzet mozgásának szimulálásával keltették azt a benyomást, mintha dolgoznának – számol be a hírről a Reuters.
Az amerikai bankóriások az első negyedévben tovább folytatták az alkalmazottak elbocsátását, több ezer munkavállalót érintettek a döntések – írja a Reuters.
Bár bevétel és EPS-soron is verte az elemzői várakozásokat friss gyorsjelentésében a Wells Fargo, profitja 7%-kal csökkent az első negyedévben az alacsonyabb kamatjellegű bevételek miatt. A nagybank részvényeinek árfolyama 0,88%-os mínuszban tartózkodik a nyitás előtt.
A korábban vártnál nagyobb profitnövekedés jöhet idén az amerikai bankoknál a Fed lassabb kamatcsökkentésének köszönhetően. Elemzők szerint egyes hitelintézetek az első negyedéves eredmények ismertetésekor ennek köszönhetően felemelhetik profit-előrejelzésüket – írja a Financial Times. A betétbiztosítási díjak miatt az első negyedévben azonban még nyereségcsökkenésre számít a piac.
A Wells Fargo a mesterséges intelligencia iránti optimizmusra és a kamatszint esetleges csökkenésére hivatkozva megemelte az az S&P 500 indexre vonatkozó év végi célárát 5 535 pontra, ami a Wall Street-i cégek között a legmagasabb érték.
A Citigroup bejelentette, hogy New Yorkban 430 alkalmazottat bocsát el különböző részlegeiben, részeként annak az átalakításnak, amely a bank szerkezetének egyszerűsítésére és teljesítményének javítására irányul, miközben globális létszámát a következő két évben 20 000 fővel tervezi csökkenteni.
Tovább romlott ma a Tesla elemzői megítélése, mivel a vállalatot követő újabb szakember hívta fel a figyelmet az eladásokat érintő kockázatokra, emellett kevésbé hatékonyként jellemezte az árcsökkentési stratégiát, amellyel a kereslet fellendítése a vállalat célja - írja a Yahoo Finance. Ezzel a részvényre vonatkozó vételi minősítések aránya 2021 áprilisa óta a legalacsonyabbra esett.
Megemelte a vezérigazgatójának nyújtott kompenzációs csomag összegét a Wells Fargo igazgatótanácsa, így Charles Scharf közel 20%-kal vihet haza többet, mint 2022-ben.
A Wells Fargo folytatta a sort az amerikai banki gyorsjelentési szezonban, a pénzintézet az elemzői várakozásnál magasabb, 86 centes egy részvényre jutó nyereségről és 20,48 milliárd dolláros bevéltelről jelentett a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan. A tavalyi negyedik negyedéves számok azonban így is csalódást keltettek a befektetőkben: közel két százalékos mínuszban jár a Wells Fargo a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
Az amerikai bankok várhatóan a nemteljesítő hitelek növekedéséről és a nyereség csökkenéséről számolnak be 2023 negyedik negyedévére vonatkozóan a magasabb kamatlábak és a rossz minőségű hitelportfóliók miatt - számolt be a Financial Times.
Hatalmas igazságtalanságok jöttek felszínre.
Friss híreink a válságról percről percre.
A házelnök szerint érvénytelenül.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.